Hímzés, kézimunka, szőttesek

Nyüst, vetélő, nyüst, vetélő, villa

Népszabadság 1997.08.09

Ha vannak örök mesterségek, a takácsoké közéjük tartozik. Múzeumban láttam már több ezer éves vászoncsíkot, és voltam tanúja, hogy játékboltban pöttömnyi lányka játék szövőszékért nyaggatja az anyját. Jártam számítógépekkel vezérelt szövőgyárban, nemrégiben pedig láthattam, hogyan szövi szőnyegeit, párnahuzatait, terítőit a lehető leghagyományosabb technikával egy XX. század végi mester. (Hozzátéve, hogy a fonottnak mondott kerítés valójában szövött, sőt még a kosárfonót is - nézzük csak meg, mit viszünk magunkkal a piaci bevásárlásra! - találóbb lenne kosárszövőnek mondani.)

Schulmann Istvánné kisebbik szövőszéke voltaképpen csupán egy embermagas fakeret, benne vízszintes tengelyű hengerekkel. A felsőre soktucatnyi erős fonalat, felvető szálat tekernek, hogy utána mindegyiket sűrűn, egymástól néhány milliméternyire az alsó hengere erősítsék. És szükséges a kettő között egy harmadik farúd, a nyüst. Ezt négy milliméterenként keresztben befűrészelik, úgy, hogy minden második rés el van fordítva. Ezekbe a résekbe kell beleilleszteni a felvető fonalakat. Bevezetésképpen ennyit mondott vendéglátónk, aztán folytatta az előző nap megkezdett szövést.

Játszóházba is jár

A nyüst alapállásában az első, a harmadik, az ötödik felvető fonal van közelebb Zsuzsa asszonyhoz. A vetélőt a rátekert beszövő szállal átbújtatja a fonalak sorfala között. Kézzel fordít egyet a nyüstön, mire a második, a negyedik, a hatodik szál kerül közelebb hozzá. Visszabújtatja a vetélőt, majd a két új beszövőszálsort egy fésűhöz hasonló leverő villával ráveregeti a már kész szőnyegrészre. Aztán visszafordítja a nyüstöt, újra áttolja a vetélőt, megint a nyüst, ismét a vetélő, a villa és így tovább: nyüst, vetélő, nyüst, vetélő, villa, nyüst, vetélő, nyüst...

Ha valaki laikusként nézi, egyszerűnek látszik a munka. De kár elhamarkodni az ítéletet.

Komáromban jártam iskolába, pedagógus édesanyám tanított meg szőni. A szövőszéket meg a nevelőapám csinálta. De nem ezzel kezdtem. Amikor férjhez mentem, és jöttek az első gyerekek, hímezni próbáltam. Szörnyű dolgokat követtem el! Matyó rózsát tettem kalocsai futóba, meg más efféléket - ilyen előrajzolt mintát lehetett vásárolni. Azután Kecskeméten elvégeztem a Népművelési Intézet kétesztendős - kicsit hosszú a neve - díszítőművészeti szakkörvezetői tanfolyamát. Szepesváry Lászlóné népi iparművész meg Lengyel Györgyi segített elindulni. Akkor Dávodon éltünk. Volt egy szakkörünk a közeli Hercegszántón, kezdetben vagy hatvan asszonnyal oszthattam meg a friss tudást. Szövéssel akkor kezdtem foglalkozni, amikor Pusztaszabolcsra került a család. Lassanként meg is szaporodtunk. Akárcsak édesanyám, én is bedolgoztam a Budaflax komáromi gyárába. Hiszen a gyerekek miatt - négyen vannak - csak otthon vállalhattam munkát. Most Bábolnán élünk, a férjem agrármérnök. Én meg változatlanul itthon dolgozom. Amikor vége a tanításnak, nemcsak a magam gyerekei jönnek haza, hanem sokszor van velük olyan társuk is, akit érdekel a szövés. Néha egyszerre egy egész osztály. Megtanulják, és már az iskolában is csinálják. És járok játszóházba, bemutatókra.

Százméteres szál

Amíg ezt elmondja, másfél-két centiméterrel nő a szőnyeg.

- Miért ferdén vezeti be a szálat a felvető fonalak közé?

- Ha "egyenesen" vezetném, a szál leveréskor összehúzná a felvető fonalakat. Hiszen a beszövő szál a felvető fonalak között folyton kanyarog, és a kanyarhoz hosszabb fonal kell. De a "ferde" szálakat a villával leverem és ettől egyenletesen rendeződnek el.

- Ha elfogy a szál, hogyan köti hozzá az új fonalat a régihez, hogy ne látsszék a csomó?

- Nem kötök csomót! Szövésen nem is szabad. Nagyon csúnya volna. Helyette egy hat-nyolc centis szakaszon egymás mellett vezetem az előző szál végét meg az új elejét.

Eltépi a gyapjúszálat, megmutatja, amit elmondott, hozzásző négy-öt sort, és hiába próbálom, nem tudom kitapintani a toldás helyét.

- Milyen hosszú és milyen széles textilt tud szőni?

- Olyan széleset, amilyen szélesek a hengerek. Náluk keskenyebbet, persze, akármilyen méretben megcsinálok. A hossz pedig attól függ, hogyan állítom be az alsó hengert. De az anyagtól is függ. Vékonyabból többet, vastagabból kevesebbet lehet a hengerre tekerni. De ez jobban látszik a fekvő szövőszékemen.

A nagyobbik szövőszék már nem a lakás lakórészében, hanem egy neki szentelt külön helyiségben van. Rajta szintén félig kész munka. A felvető szálak vízszintesek, a fanyüst helyett fémből való mozgatja föl-le a felvető szálakat - arasznyi fémcsíkok sűrűn egymás mellett, közepükön aprócska gyűrű.

- Ezen annyival könnyebb dolgozni, hogy a nyüstöt lábbal, olyasféle pedállal mozgathatom, mint az orgonistáké.

Különbség az is, hogy az előbb látott villát egy sokkal nagyobb, sűrű fogú gereblyéhez hasonló "borda" helyettesíti. Keményen csattog, amikor a szövő ráveri az új szálat a régire.

- Ennél a gépnél elég sok gond van a felvető szállal. A felső - vagyis inkább tőlem távolabbi - hengerre igencsak sokat kell feltekerni. Egy nyolcvan centis szőnyeghez éppen száztizennyolcat! És kezdetben mindegyik szál száz méter hosszú. Ezt nem is tudjuk itthon megcsinálni, szövőgyárba küldöm a hengert meg a fonalat. A térdemnél lévő alsó hengerre is olyan erővel kell ráerősíteni a szálat, hogy egyedül nem birkózom meg vele. A férjem segít.

A beszövő szál ezen a gépen szinte nem is szál, hanem valamiféle csapzottas-bolyhos textilsodrat.

- Rütinek mondjuk, gyári maradék, a gyártási folyamat végén a szövet széléről levágott csík. Bálában árulják. Ha sikerül hozzájutni, az egész család ezt válogatja. Van abban a fogaskeréktől az almáscsutkáig minden. A szálat felgombolyítjuk, és máris dolgozhatok vele. A másik fontos nyersanyagom a zsebkendők levágott széle. Ugyancsak gyári hulladék.

- Hogy szövi bele a szőnyegbe a keresztcsíkokat?

- Ha a csíkhoz érek egy kis darabon kézzel visszafűzöm az eredeti szálat, aztán egy másik vetélőről mellé a másik színűt. Utána ugyanúgy folytatom, mint addig. Ha nem csíkot, hanem fogazást csinálok, akkor kézzel összefogok néhány felvető szálat, áthúzom alatta a vetélőt, azután néhány másik szál fölött vezetem el és így tovább. Két szőnyeg közé - mert ha nem muszáj, nem vágom el a felvető fonalakat - karton csíkot húzok, olyan méretűt, amilyen hosszú rojtot akarok hagyni a szőnyegek végén. Ha lekerül a hengerről a rajta elférő két-három-négy szőnyeg, a kartoncsíkot kihúzom, a fonalakat elvágom és elcsomózom.

Az asztalon, a heverőn a vendég kedvéért feltornyozott kész munkák. Nem igen akad közöttük két egyforma. Vagy nagyságban, színben vagy a csíkok, fogazatok elhelyezésében, nem utolsósorban pedig anyagukban, rusztikusságban különböznek egymástól.

"Én csináltam!"

A gyapjúszőtteseken ott a zsűrizést bizonyító jel.

- A munkáimat mostanában nehezebb értékesíteni, mint régebben. Szerencsére néha itthon is megkeresnek a vevők. Boldog vagyok, amikor másodszor, harmadszor is idejön valamelyikük.

Megérkezik az iskolából a négy gyerek közül az egyetlen lány. Zsuzsa asszony abbahagyja a szövést, tálalnia kell az ő keresztnevét viselő kislánynak. Búcsúzunk.

Zsuzsika beóvakodik, a kezében szépen kidolgozott asztali futó. A tízévesek félszegségével ugyan, de kimondja:

- Tessék megnézni! Szép? Én csináltam. Anyukám tanított meg rá!