A szerelem vakká tesz… Nem látja a fától az erdőt…
A szerelem vakká tesz. Egyszerűen nem látjuk a másik gyengéit. Rendkívül kellemes betegség. (Ivan Desny, orosz származású francia színész)
forrás: https://www.citatum.hu/idezet/105176
Szóval, miért van az, hogy sokszor nem látjuk, vagy nem akarjuk látni azt, amit mindenki világosan lát, csak nekünk nem böki ki a szemünket? Ez egyfajta önvédelmi mechanizmus. az ész számára veszélyes, vagy felfoghatatlan dolgokat fedjük el, több eszköz is szóba jöhet: szerelem, ideológia, pénz… Azért maradunk vakok, mert sokkal jobban érezzük magunkat vakon…
Önmagunk becsapása, áltatása valószínűleg az élet minden területén megjelenik. Éppen ezért a lehetőségeket kell keresni, élni kell az eszközökkel, amik a szemet kinyitják, s célszerű elkerülni a „hogy lehettem ennyire marha?” felismerést…
A védekezésnek neurológiai alapja van: a neurális hálózat a felelős azért, hogy védjük magunkat. Az ismert ingereket engedi meghallani, észrevenni a rendszer, az ismeretleneket kezdetben kizárja. Az előítéleteknek is van biológiai alapja, s pontosan ez az, amiért az agy hajlamos visszautasítani azokat az információkat, amelyek szélesítenék a látókörünket. Folyómeder metafóra: a legelső hullámok talán tökéletesen véletlenszerűek – kezdetben nincs preferált útirány. De egyszer csak kialakul egy kis öböl, és a víz ebbe a kisebb ellenállású irányba folyik ezután. Az öböl mélyül, és a folyó növekszik.
A kényelem
Vakságunk oka az is, hogy a kényelmes helyzetekből, a konfortzónából ösztönösen nem akarunk kimozdulni. Az igazság sokszor innen akar kirángatni bennünket, így érthető, ha a vaksággal védekezünk. Rossz ez már, de olyan kényelmes… Nem akarom, hogy vége legyen… Erre egyébként hallottam egy jó mondást, de sajnos nem tudom, ki a szerző: Előbb utóbb a híg fos is kemény szar lesz, csak eleget kell gyúrni…
Szeretet és konformizmus
Ha szeretünk valakit, okosabbnak, szellemesebbnek, csinosabbnak, erősebbnek látjuk, mint őt bárki más a világon. Számunkra a szeretett szülő, egy társ vagy egy gyermek sokkal pozitívabb tulajdonságokkal bír, mint azt bárki más tapasztalná a környezetében. Ha szeretettel körbevéve növünk fel, biztonságban érezzük magunkat, és azt tapasztaljuk, hogy a körülöttünk lévők hisznek bennünk. Ez a hit nélkülözhetetlen építőköve identitásunknak és önbizalmunknak. Hiszünk önmagunkban, mert mások hisznek bennünk: így függünk nagymértékben mások hitétől. Emberi lényként hajt bennünket, hogy megtaláljuk és megvédjük azokat a kapcsolatokat, amelyek jóérzéssel töltenek el saját magunkkal kapcsolatban. Ezek a tükrök erősítik önértékelésünket.
Idegenkedünk attól, hogy bármi olyat lássunk, ami fenyegeti ezt a képünket azáltal, hogy megkérdőjelezi szeretetünk tárgyának erényeit.
A felismeréssel lehetőségünk van a változtatásra, amennyiben úgy érezzük, hogy arra szükségünk van: minden ember élete végéig képes a tudatos változtatásra.
forrás: https://f5blog.blog.hu/2017/04/05/miert_hagyjuk_... forrás: https://www.palferi.hu/hanganyagok/2017-2018/2017-10-03/