Coach tanulmányaim, gyakorlataim alatt gyakran találkozom azzal a gondolattal, hogy „valaki megérkezett vagy még nem érkezett meg valahová…”. Magyarra lefordítva ezt úgy mondhatom, hogy „valaki számára vagy itt van az idő valamire, vagy nincs.”
A coachnak nem az utaztatás a szerepe, senkit nem kell megérkeztetni sehová. Még csak az sem feladatom, hogy elindítsak valakit az úton. Ha felelős, gondolkodó embert próbálnék meg valahová vezetni, azt gondolom, azonnal megszületne az ellenállás. Akkor fogunk megtenni valamit, amikor mi akarunk! (Felnőtt, egészségesen gondolkodó emberekről beszélek.)
Kicsit utána nézve a „A változás paradoxona” fogalomnak egy nagyon jó összefoglaló írást találtam. Íme:
Sokszor találkozom azzal a helyzettel, hogy valaki nagyon elégedetlen magával (főleg a testével, az alakjával), és szeretne változtatni. Szeretne lefogyni, szeretne csinosabb lenni, szeretné jobban érezni magát a bőrében. Ezzel önmagában nincsen semmi probléma. A baj az, ha valaki nem képes elfogadni magát ebben az állapotában. Ha utálja magát, és azt reméli, majd ha lefogyott, akkor minden szép és jó lesz. Akkor majd végre boldog és sikeres lesz. Akkor aztán igazán élni fog.
A jelenlegi és a kívánatos állapot között azonban hatalmas szakadék tátong, ezért az illető igyekszik sürgetni a változást, és olyan módszereket keres magának, amivel a lehető leggyorsabban elérheti a célját. Sokszor ez egy „tuti” fogyókúra vagy egy tabletta, amivel állítólag már egy hét alatt is több kilótól lehet megszabadulni. Nem számít, ha drága, csak hasson minél gyorsabban.
Ennek a hozzáállásnak a következménye legtöbbször csúfos kudarc. Az igazi változás nem így zajlik. Arnold Beisser nagyszerűen megfogalmazta ezt a változás paradoxonáról szóló elméletében*.
„A változás akkor jön létre, amikor azonosulunk azzal, ami van; amikor olyanok vagyunk, amilyenek, és nem próbálunk meg mások lenni.
Amikor nem próbáljuk szépíteni, elfedni az akár kellemetlen és fájó részeket – amikor mindazt, ami van és amik mi magunk vagyunk (hibáinkkal, kétségeinkkel, fájdalmainkkal, vétkeinkkel) elfogadjuk és integráljuk, azaz vállaljuk azt, ami van. ”
(* Az idézet az alábbi könyvből származik: Coaching Alapok és irányzatok – szerk. Kelló Éva (134. oldal))
Ha tehát szeretnél megváltozni, először el kell fogadnod a jelenlegi állapotodat. A változás paradoxona szerint éppen akkor következik be a változás, ha megengeded magadnak, hogy olyan legyél, amilyen valójában vagy. Ez az ideális kiinduló pont.
Természetesen lehet innen fejlődni, de nem érdemes sürgetni a dolgot. Az igazi változás időbe telik, ezért sok türelemre lesz hozzá szükséged. De ha nem arra nézel, hogy milyen messze vagy a vágyaidtól, hanem azt, hogy milyen jó, hogy már ott tartasz, ahol tartasz, akkor örülhetsz az életed minden napján.
Ha el tudod fogadni önmagadat annak ellenére, hogy nem tartasz még ott, ahol szeretnél, akkor sokkal gyorsabban oda fogsz érni, mintha minden nap csak ostoroznád magadat a tökéletlenséged miatt.
Ez a változás paradoxona: azok képesek a legtöbb fejlődésre, akik megengedik maguknak, hogy önmaguk legyenek – még akkor is, ha nem tökéletesek.
Te mersz önmagad lenni? Vagy inkább egy álarcot hordasz, hogy más képet mutass magadról, mint a valóság? Ideje levenni!