A forrásban megjelölt cikket változatlan formában teszem itt közzé, mert még a kiemelések is annak megfelelőek, amit én is gondolok.
Nem vagyunk hülyék, de mégis úgy viselkedünk
Este hazaérünk. Hülye főnök. De utálom ezt a függönyt! Túl sötétkék, persze anyáddal vetted, ő még ilyen sötét. Azt szereti. Miért nincs egyetlen önálló gondolatod? Már kinn is alszol? Soha nem vagyunk együtt.
Este hazaérünk. Hülye BKV. Már megint veszekedni akar. Anyával vettem de én akartam. Neked semmi sem jó. Veled csak veszekedni lehet. Inkább alszok a nappaliba, ott nyugi van.
Este hazaérünk. Hülye hőség. Hogyan teregettél ki? Büdös a ruha. Kifogják röhögni a gyereket! Miért nem tudod normálisan csinálni? Már kinn is alszol? Soha nem vagyunk együtt.
Este hazaérünk. Hülye világ. Már megint veszekedni akarsz. Mindig így teregetek. Veled nem lehet normálisan beszélni. Veled csak veszekedni lehet. Inkább alszok a nappaliba, ott nyugi van.
Este hazaérünk…
Este hazaérünk…
Mindig ugyanaz, már megint ugyanaz. Egy rossz film van műsoron ötszátnegyvenedszerre, pause gomb nincs, és reklámszünet sem. Kénytelen-kelletlen végignézned, ahogy az egész film lepereg. Mi lehet e mögött?
Az ajándékba kapott forgatókönyv
Az ember mintaismétlő lény. Az ismétlés kiszámíthatóságot ad, az pedig elengedhetetlen az alapvető biztonságérzet kialakulásához. A mintáinkat nagyobbrészt kapjuk. Főként a családtól és mint a nyelvet, magától értetődően megtanuljuk és később tudatos odafigyelés nélkül képesek vagyunk használni. Látszólagos paradoxon, de ismétlés nélkül nem lenne változás sem, mert csak valamihez képest tudunk változtatni. Károssá akkor lesz, amikor az ismétlés túlságosan merevvé válik, és tilos lesz eltérni tőle. A változtatáshoz rugalmasság szükséges, amihez biztonság kell.
Az alapvető mintáinkat a családban és a családtól tanuljuk meg. E mintákhoz valamilyen körülmények szükségesek, amelyekhez kapcsolódik egy cselekvés és egy szinte biztosnak nevezhető kimenetel. Fontos hogy ezek elvárások mentén alapulnak, minden szereplő ismeri a megfelelő körülményeket, a cselekmény egészét és a végkifejletet is. Ezen mintákat érdemes családi forgatókönyvekként (szkript) elképzelnünk. A szerepek le vannak osztva és a rendező megköveteli, hogy mindenki tartsa magát a megírt szkripthez.
A családi forgatókönyv generációk közötti. A fiatalabb generáció ezekből tanulja meg hogy kell viselkedni (az ügynöke csak ezt az egyet adta oda neki tanulmányozásra). Amikor párkapcsolatot kezdünk, ezeket a szkripteket visszük magunkkal és ennek két kimenetele lehet. Vagy megismétlődik (Mulder ügynök szotyizása például az apjától eltanult replikatív skript). Vagy valamilyen mértékben megváltozik: fiatal szülőként sorjáznak azok a dolgok, amikkel kapcsolatban elhatároztad, hogy semmiképp nem úgy fogod csinálni a saját gyerekeiddel. Majd némi idő elteltével rémülten megállapítod, hogy pont azokkal a szavakkal, viselkedéssel fordulsz a gyerekeid felé (korrektív szkript).
A forgatókönyvek olykor túlzottan merevvé válnak. A mintaismétlés merevsége és látszólagos megváltoztathatatlansága adja a ismerős biztonságot, ami ugyanakkor rossz és gyakran teljesen érthetetlen érzés (lásd a fenti példát). A változáshoz a megértés lehet az első lépés, amely által a rejtélyből ismeret, a ködből megfogható, megvizsgálható tárgy lesz.
Gumimacik és a Nyolcadik utas
A párkapcsolati szkriptek a családi forgatókönyvek alfejezetei. A párkapcsolat két ember találkozása, akik két különböző forgatókönyvvel a zsebükben egybe szeretnék azokat írni. Elsőre ritkán sikerül olyan szkriptet alkotni, ami megfelel mindkettejüknek, koherens, elfogadható, közös történetbe ágyazható. Néha olyan érzésük van, mintha a feladat a Gumimacik és a Nyolcadik utas a halál forgatókönyveinek összefésülése lenne egy koherens történetté. Azzal a kiegészítéssel, hogy nem szabad hibázni, mert az végzetes. Azonnal kell mennie és tökéletesen.
A végeláthatatlan veszekedések is forgatókönyvek szerint épülnek fel. Lehet veszekedni a függöny színéről, a helyes teregetés mikéntjéről, a vizes törülköző elhelyezéséről, a gyerek uzsonnájáról, a napszakok normális megkülönböztetéséről, a tekintetek irányáról. A viták késhegyig élezettek, mindegyik veszekedés ugyanolyan (azaz ugyanazon forgatókönyv szerint zajlik, néha átírják a szereplők nevét pl. Mr. Függönyről Ms. Zoknira). A cselekmény lejátszása után marad a tehetetlenség és a magányosság érzése. Terápián gyakran halljuk az ilyen veszekedések után: „Egyáltalán nem vagyunk hülyék, de mégis úgy viselkedünk. Ki a fenét érdekel a rohadt teregetés?!” Ez a megélés pedig magyarázatot követel magának. Miért viselkedünk úgy, ahogyan nem akarunk? A leggyakoribb magyarázat: te vagy a hibás. Te miattad kell veszekednem. A válasz pedig: te vagy a hibás, mert veled csak veszekedni lehet. Így a mintaismétlés rejtélye megoldódott, ő a hülye, probléma megoldva, neki meg kell változnia és akkor minden jó lesz.
Ez a magyarázat, bár belülről nézve hitelesnek tűnhet, nem segíti a párkapcsolat működését. A kapcsolat szempontjából előrevivő magyarázat a forgatókönyvek megismerésén keresztül zajlik. Bár a családi szkript elnevezést kevesen ismerik, az ezt megalapozó jelenségek legtöbbünk számára nagyon is ismerősek. És ezek mintázatait a párkapcsolati forgatókönyveinkből olvassuk ki és fogjuk eljátszani.
Olyan vagy, mint az apám!
Társat keresve tudattalanul is olyan partnert választunk, akivel el tudjuk képzelni a közös forgatókönyvünket. Sokszor korrektív módon: olyat választok, aki a legkevésbé sem hasonlít anyához/apához (általában az ellenkező nemű szülőhöz), így próbálok más úton járni. Ennek a másik oldala, hogy a választott partner sokszor azzal küszködik, hogy leváljon a saját szüleiről, nehogy olyanná váljon, mint az azonos nemű szülője. Ennek e homlokzatnak a megtartása (én nem olyan vagyok, mint anya) nagy energiát igényel és a hosszabb távon működő kapcsolatban nem is lehetséges (a homlokzat a nehéz időszakokban hajlamosabb leomlani és minden kapcsolatban lesz nehéz időszak). Tehát amikor ez a homlokzat kezd repedezni és leomlani, akkor jön a felismerés: úgy viselkedek, mint apa és anyával élek együtt! És ez az a dolog, amit leginkább el akartam kerülni.
„Az ismétlés elkerülhetetlen. Nem tudunk nélküle élni; bizonyos értelemben az ismétléseink tesznek minket azzá, akik vagyunk. Ugyanakkor a fejlődésünk megköveteli, hogy ne ismételjünk meg mindent pontosan úgy, ahogy tapasztaltuk. Az ember változik és marad ugyanaz. Freud az önsorsrontó viselkedések folyamatos ismétlését kényszernek látta, mivel >>ha egy dolgot nem ismerünk meg, akkor elkerülhetetlenül megismételjük; és végül olyanná válik, mint egy visszajáró kísértet aki nem nyugodhat addig, amíg a rejtély meg nem lesz oldva és ezzel a varázsereje el nem tűnik.<<„¹
Minden egyes mintaismétlés alkalmával próbát teszünk annak megváltoztatására, és a minták megismerése segíthet abban, hogy a próba eredménnyel is járjon. A terápiában általában a szenvedés hozza az embereket. Később a megismeréssel enyhül a rejtély szorítása és megnyílik a lehetőség arra, hogy kitalálják hogyan szeretnék mindkettejük számára vállalhatóan átírni a forgatókönyveiket (ugyanis nem csak szereplők, de írók is) ezek után nem marad más feladat, mint kipróbálni az újjáírt szerepeket.
forrás:
¹John Byng-Hall: Family Scripts: A Concept which can Bridge Child Psychotherapy and Family Therapy Thinking. J. Child Psychotherapy, 1986, Vol. 12 No. 1.
John Byng-Hall: Munkám családi szkriptekkel. 2006 Animula Kiadó
forrás: https://csaladterapia.blog.hu/2019/08/13/nem_vagyunk_hulyek_de_megis_ugy_viselkedunk