Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is felvette a betegségek listájára a munkahelyi kiégést, tehát most már tudhatjuk, hogy tényleg van – mondta a népszerű római katolikus pap a Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Napján, ahol a tőle megszokott standupos stílusban beszélt a jelenségről. Íme 10 erős gondolat az előadásából.
Nemcsak a munkánkban, de bármely szerepünkben kiéghetünk: feleségként, édesanyaként, nagymamaként és barátként is. A kiégés ugyanis nem az egyes ember problémája csupán: az egyes ember nem megfelelő működésének és az élő rendszer nem optimális működésének – amiben ő kiég – a kölcsönhatásából jön létre.
Olyan világban élünk, amikor a sürgős szívesen ölti magára a fontos ruháját. Főképp sokaknak, akik, ha valami fontos, szívesen állnak elénk, hogy az nekik sürgős. Pedig ezer sürgős dologból sok nem is fontos. Ha vasárnap a mise után egy csomóan akarnak velem beszélni, megkérdezem: állj, sürgős vagy fontos? Ha sürgős, gyorsan szánok rá két percet, ha fontos, megmondom, hogy jöjjön vissza egy hét múlva, amikor ráérek, és szánok rá egy órát vagy amennyit kell.
Bizonyos dolgokat át kell tenni a nem fontos teendők csoportjába. Egy édesanya, aki teljesen kivan a krónikus kialvatlanságtól, eldöntheti, hogy 100 százalékban a gyerekre koncentrál, de például nem vasal többé. A vasalás témáját kifejezetten jó ötletnek tartom, nem légből kapott: én 17-18 tizenhét éve nem vasaltam, ez meg is látszik, én ezt nem tagadom – de nem is pusztultam el a kiégéstől.
A fokozott erőfeszítés idején elkezdünk a tartalékokból élni. Ez a párkapcsolatokban is így van: amikor megszületik a baba, persze, hogy egymásra kevés idejük lesz a szülőknek, a kapcsolathoz szükséges energiákat egy ideig nem teszik bele. Azok tudják ezt a pár évet jól elhordozni, akiknek nagy a tartalékuk. És ez így van az élet más területén is.
Napi, heti, évi és pár évi minimumot kell megtennünk magunkért ahhoz, hogy hosszú távon jól legyünk. Nekem például muszáj legalább napi hat órát aludnom. Kérhet tőlem valaki ajándékot, ha lát engem lakodalomban hajnali egykor.
A heti egy szabadnap nekem szerda, úgy hívom: embermentes nap. Amikor fáradok, átkeresztelem: embertelen nap. Ezért ha szerdán találkozol velem, és hiába köszön rám kedvesen, én csak biccentek, ne ródd fel nekem! Szerdán én egy valakivel teszek jól: saját magammal. Nem azért, mert az idő előrehaladtával egy önző dög lettem, hanem mert 75 éves koromig szeretném jól csinálni, amit nem magamért csinálok. Mi, papok ugyanis 75 éves korunkban megyünk nyugdíjba, nekünk a kiégés élet-halál kérdés, én a nyugdíjrendszert nem nagyon fogom megterhelni, mert a magyar férfiak átlagéletkora 75 alatt van.
El kell ismernünk mások hozzájárulását az életünkhöz, mert ha nem tesszük, igazságtalanok leszünk, megrendül az adok-kapok egyensúlya. Ezt nagyon rossz néven tudja venni a másik, vagyis kiprovokálunk egy konfliktust. Az el nem ismert jogosultságaink pedig destruktívvá válnak.
Vigyázz magadra – mert más nem fog! Van az a figyelem és törődés, amit vagy magadnak adsz meg, vagy mástól ne várd! Nem más felelőssége, kompetenciája, te vagy ott belül, te vagy a főnök! Ha az alapvető fizikai szükségleteket – mint az alvás, a kikapcsolódás és a testmozgás – elhanyagolod, nem végzed rendszeresen, és aztán egyszer csak tűzoltásszerűen cselekszel magadért, annak rossz vége lesz. Például az történik, hogy sok hónap után beájulsz az ágyba, és fáradtabb leszel, mint amikor lefeküdtél, vagy egy céges hétvégén filmszakadásig iszod magad, ha pedig hirtelen elkezdesz mozogni, jól lesérülsz.
Ha elkezdjük a szükségleteinket elhanyagolni, kezdünk érzelmileg is lemerülni, elhatalmasodnak rajtunk negatív érzések. Van, aki depressziós lesz, mások az agresszivitás irányába mozdulnak el. Ilyenkor könnyen fordulunk a függőségeink tárgyához, mert azokból gyors érzelmi táplálékhoz jutunk, például az online játékokhoz, a kütyükhöz, az alkoholhoz, „ennyit én is érdemlek” jelszóval. Megszaporodnak a külső és belső konfliktusaink, elkezdenek zavarni minket az emberi kapcsolatok, csak azokat a barátokat tartjuk meg, akiket használni tudunk, teljesítményvesztés jelenik meg, már nem csináljuk olyan jól.
Megjelennek a pszichoszomatikus tünetek. Márpedig az emberi test az egyensúlyvesztés utolsó bástyája. Szívből utálom azt a reklámot, hogy „Fejfájásra nincs idő!” Olyan, mint amikor a középkorban jött a hírvivő: „itt van öt mérföldnyire az ellenség!” Te hulla fáradt vagy, itt ne ordítson senki, fogod a nyilat, lelövöd a hírnököt. Vagyis elkezdesz orvosságot szedni – biztos, ami biztos, ott van már a táskádban a fájdalomcsillapító. No, ilyenkor már tényleg muszáj szakértő segítségét kérni!
forrás: https://forbes.hu/legyel-jobb/pal-feri-10-eros-gondolata-a-kiegesrol/