Eddig még csak egyetlen Csernus könyvet olvastam el (Drogma), de így, hogy a tegnap megjelent könyvéről tegnap is, s ma is készítettem egy-egy bejegyzést, úgy érzem, az a Főnix című új könyve lesz a második.
A tegnapi bejegyzés bevezetőjéhez hasonlóan azt mondom, hogy nagyon sok – számomra – érdekes gondolat hangzik itt el.
Gyulai Bence írása.
Ma jelenik meg a Jaffa kiadónál Dr. Csernus Imre új könyve, amelynek a címe Főnix.
Főnixként élni? Döntés kérdése. Megtehetjük, hogy öreg főnixként ragaszkodunk jól megszokott életünkhöz és félelmeinkhez. De dönthetünk másképp is. Magunk mögött hagyhatjuk mindennapi félelmeinket, hogy készen álljunk az újjászületésre.
– így kezdődik a kötet ajánlója, de tudni kell, hogy Dr. Csernus Imre a megszokás, a félelmek, az újjászületés és a tudatosság, illetve a belső béke témáit ezúttal a koronavírus-járvány kontextusában tárgyalja. Tavaly nyáron személyesen kereste őt fel a Velvet stábja Csendülő nevű kávézójában Noszvajon, de most 2020 novembere van, ezért telefonon készítettem vele interjút az új könyvről, illetve a covidról.
Mikor és hogyan döntött úgy, hogy újabb könyvet ír, ezúttal a koronavírus-járvány kapcsán?
A könyvcím a legtöbbször a vége felé alakul ki, de most már májusban kapásból eszembe jutott, hogy mi lesz a könyvnek a címe, úgy, hogy még egy sort se írtam. Már akkor láttam azt, hogy ebből nagyon nagy gázok lesznek. A legtöbb ember ekkor zsizsegett a jó időben, a tavaszban, a napsütésben, de én láttam, hogy ebből őszre iszonyatosan nagy problémák lesznek. Ezért kezdtem el megfogalmazni: a rutinszerű élet kialakítja az öreg főnix hozzáállását a saját világában, és ez kizárja a megújulás lehetőségét.
Mi jellemző ezekre az öreg főnixekre, akiknek újjászületésre lenne szükségük, főleg most, hogy egy világjárvány közepén vagyunk?
Aki öntudatlan, az nem alakította ki a megfelelő hozzáállását a megváltozott világhoz, és ezért a belső feszültsége és félelmei fokozódnak. Ezek eleve is jelen voltak, csak a fogyasztói társadalomban való élet ezt tünetileg állandóan kompenzálta: mert lehetett vásárolni, beülni ide-oda, bulizni, fesztiválokra járni satöbbi. Tünetileg levezette a feszültséget, de ettől a belső remegés és békétlenség nem szűnt meg. Ez történt április-májustól idáig, ez ütötte meg a szememet: az emberek ahelyett, hogy elkezdenének strukturális változásokat, csak tünetileg vezették le a feszültséget. Előre tudtam, hogy ez kevés lesz.
Hogyan változott meg a világ a járvány hatására?
Attól függ, kinek! Az öntudatlan hozzáállásúaknak most rettenetes lett, mert ők az életüket állandó félelemben élik, és most a bennük meglévő félelem felfokozódott. Én ezt tapasztalom. Nagyon sokan mondják, hogy a környezetükben a feszültség exponenciálisan fokozódik – az agresszivitással együtt. Nem szoktunk hozzá, hogy a dolgok ilyen bizonytalanul alakuljanak körülöttünk. Általában minden kiszámítható, rutinszerű, megszokott, biztonságos, a megváltozott gazdasági helyzet azonban kiszámíthatatlan érzésekkel jár. A magyar ember a váratlan érzésekkel kapcsolatosan nagyon bizonytalan lesz és megijed. Ilyenkor nemcsak a harag a rossz tanácsadó, hanem az ijedtség is az.
Az emberek megijednek és próbálják bebiztosítani magukat…
A feleségem egyik ismerőse mondta, hogy az ő immunitása rendkívül erős. Fertőtlenített mindent orrba-szájba. Két hete telefonált, hogy mégis pozitív lett. Ez nagyon érdekes: ha én valamit kijelentek önmagamról pozitív módon, akkor biztos, hogy én a valóságról beszélek abban a pillanatban? Egy jó ideje rájöttem, hogy nem. Az ember a vágyairól beszél ilyenkor: valójában ő azt szeretné, hogy az immunitása erős legyen, de a belső bizonytalansága és félelme ezt kiiktatja. Ez ugyanaz, mint amikor valaki egy látszólag kiegyensúlyozott kapcsolatban él, és azt mondja: „boldog vagyok”. De ugyanakkor kérdezgeti a másikat, hogy „ugye hazajössz? biztos, hogy hazajössz? ugye nem fogsz megcsalni?”, tehát van ott egy belső bizonytalanság. Szóval amikor ő azt mondja, hogy „boldog vagyok”, akkor valójában arról beszél, hogy „biztonságban vagyok”. De biztonságban lenni nem boldogság. Létezik azonban a megoldás: nem a fertőtlenítőszerek meg a vitaminok által elért biztonság, ami ideig-óráig tart, hiszen újra fertőtleníteni kell, hanem a belső nyugalom megszerzése. Csak ez melós, és ezért nagyon sok ember nem akarja vállalni.
Hogy néz ki ez a béke mindennapokban? Mondjuk egy szürke, korlátozásokkal teli, télies napon?
Fontos megélni a nap minden pillanatát – és nem elkeseredni! A tudatosság hiánya ilyenkor kapásból feltételezi a pánik kialakulását. Tegnap az egyik barátom Egerben volt, és mondta, hogy ahogy bejelentették az új intézkedéseket, az utcák kiürültek. Kézzel fogható volt a félelem. Pedig aki tudatos, az miért ijedne meg? Ha nincs semmilyen tünete, nincs láza, nincsen semmilyen problémája, akkor ő a kijárási korlátozás ellenére miért ne érezné magát jól a bőrében most?
Tegyük fel, hogy én még csak-csak elvagyok a járvány alatti bezártságban, de az egyik hozzátartozómon vagy barátomon látom, hogy őrülten szorong. Mit lehet ilyenkor tenni, hogyan lehet neki segíteni?
Beszélni kell vele róla, végigvinni a gondolatot. Ha nagyon parázik, akkor megkérdezem, hogy miért félsz. „Hát mert beteg leszek.” És ha beteg leszel, akkor mi lesz? „Lázas leszek.” És akkor mi van? „Meghalhatok.” Attól félsz, hogy nem fognak eltemetni? Vagy: hol szeretnéd, hogy eltemessenek…? Ebben a XXI. században mindenről beszélgetünk, de tényleg mindenről, kivéve egy pár fontos dolgot: nem beszélünk önmagunk emberi hiányosságairól, a betegségekről és a halálról (kevés kivételtől eltekintve). Ezek brutális tabutémák. A XXI. században az egó elképesztően felfokozódott, miközben az egóra az jellemző, hogy fél a váratlan élményektől, amelyek potenciálisan fájdalmat okozhatnak. A XXI. század embere valójában eszementen fél a fájdalmas dolgok kimondásától és megélésétől. A tudatos élettel megszüntetem a belső hiányérzetemet, hogy én valamit nem teszek meg. Ez nem a carpe diem hedonista hozzáállás, mert az egy vágyvezérelt élet. Az még kevés lesz – pont most a vágyak kielégítését szüntették meg, mert nem lehet utazni, ide-oda menni, amit eddig nyugodtan megtehettem. És ehhez jön a félelem az elmúlástól és a haláltól.
Mi egy jó hozzáállás a mostani helyzethez? A könyv nagyon hangsúlyozza az optimizmust.
Nézzük a jelen szituációban a pesszimista és az optimista ember hozzáállását! A pesszimista azt fogja mondani, hogy a „kurva anyját, az időjárás is borzasztóan szürke, ködös, mikor lesz ennek vége?!” Mert ezek a szürke napok emlékeztethetik az embert arra, amivel nem mer szembenézni. Az optimista viszont azt fogja mondani, hogy „hála Istennek egy nappal közelebb vagyok a végéhez!”
Többször is említi a könyvben, hogy az emberek többsége nem tudatosan él, hanem öreg főnixhez hasonlítható. A hazai ismert emberek közül tudna egy jó példát mondani? Olyasvalakit, akire azt mondja, hogy ő igen, ő tudatosan él, ő olyan, mint egy most újjászületett, fiatal főnix?
Biztos tudnék ilyet mondani, de én ebből a szempontból nem szoktam másokkal foglalkozni. Mindenkit tiszteletben tartok, azt is, aki esetleg máshogy közelít ezekhez a dolgokhoz. De az én időm az én időm, és nekem csak az a fontos, hogy én ezt az időt megfelelően használom-e fel, vagy sem. Nem szoktam foglalkozni másokkal.
A nemrégiben indult YouTube-csatornáján sem olvassa a kommenteket?
Dehogy olvasom. Kéne…?
A könyv a Toxikoma című filmet is említi, ami Szabó Győző önéletrajzi regényében készült, és amiben ön is megjelenik szereplőként. Ha a járvány miatt nem halasztották volna 2021 tavaszára, akkor mostanában lenne a Toxikoma bemutatója. A film cselekményének része, hogy Szabó Győzőnek le kellett jönnie a kábítószerekről ahhoz, hogy szerepelni tudjon a Herendi Gábor rendező által akkor forgatott Valami Amerikában, és ebben ön segített neki. Ön azt írja, már látta a Toxikomát – mit szólt hozzá? Milyen érzés volt azt látni, hogy egy színész játssza el önt a vásznon?
Volt egy premier egy szűk belső körnek, azaz a Győzőnek, nekem, a színészeknek, a rendezőnek. Amikor végignéztem a filmet, azon mosolyogtam, hogy a valóság/élet és a film nagyon különbözik, de ettől eltekintve a színészek és a rendező elképesztően jó munkát csináltak. Annak idején, amikor a Győzővel foglalkoztam a Lipóton, Herendi Gábor azt mondta, hogy megbízik bennem, de két hetem van. Mondtam, hogy jó, két hét alatt a kezdeti lépéseket el tudjuk végezni, a Győző meg fogja tudni csinálni a filmet. Erre alapozva ő elkezdte forgatni azokat a jeleneteket, amikhez nem kellett a Győző. Aztán amikor ő kijött, akkor megcsinálták a többit, és innentől kezdve ez már történelem… Ezek után tavaly januárban elküldte nekem a Toxikoma forgatókönyvét, és ekkor én egy fél napot gondolkodtam, majd elmondtam neki, hogy én is megbízom benne, és nem olvasom el a forgatókönyvet. Megkérdezte, hogy „Neem?”. Mondom, „nem, teljesen rád bízom”. Ez a bizalom – ha kaptam, akkor én is megadom.
És a végére egy, a könyvhöz nem kapcsolódó, de nagyon aktuális téma: példátlan érdeklődés követte az elmúlt hetekben az amerikai elnökválasztást. Az ön számára mit jelentett ez, milyen tanulságot vont le az egészből?
Hogy mennyire fontos az utolsó pillanatig tudatosnak és kitartónak lenni, ha az ember elindít egy ilyen sztorit, hogy például indul egy ilyen választáson. És hogy a nagyképűség soha nem vezet jóra, valamint hogy a türelemnél, a türelmes következetességnél nincs fontosabb.
forrás: https://velvet.hu/elet/2020/11/16/dr_csernus_imre_fonix_tudatossag_optimizmus_toxikoma_covid_koronavirus_jarvany