Alapvetően nem értek egyet azzal, amiről ez az idézett írás szól. Az nem baj, ha a hozzá nem értőket valahogy ki akarják szűrni. De, kérdem én, az ugye elképzelhetetlen, hogy egy hosszú évekig tanult pszichológus rosszul végezze a dolgát? Mert akkor ugye érthető, hogy egy jól felkészült, de pszichológiai képzésen soha részt nem vett ember, aki ért az emberek nyelvén megfelelő segítséget tudjon nyújtani?
Ha a valóban igaz az a definíció, melynek alapján pszichoterápiának kell tekinteni minden olyan technikát, ami személyiségváltozást idéz elő, akkor legelőször a szülőket kell börtönbe zárni, de kollektíven, hiszen valószínűleg minden esetben személyiségváltozást hoznak létre a mindennapi technikáik alkalmazásával: nevelés, dicséret, büntetés, megértés, elfogadás, hogy csak pár eszközt említsek…
Szigeti Ildikó írása:
Mostantól akár börtönbe is kerülhet az a szakember, aki jogosulatlanul végez pszichoterápiát. A most elfogadott törvényben azonban messze nem egyértelmű, hogy mi az a cselekedet, ami büntetendő, így – elvileg – valamennyi, lelki problémák megoldására szakosodott segítő a szabadságát kockáztatja, ha szóba áll egy bajban lévővel.
Az éj leple alatt fogadta el a parlamenti többség azt a törvénymódosítást, amely szerint
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki „egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlatot folytat.”
A jelenleg hatályos szabályok alapján pszichoterápiát csak orvosi, illetve klinikai szakpszichológusi képesítéssel rendelkező vezethet, így
A törvénymódosítással nagyjából alig több, mint ezerre szűkült azon szakemberek száma, aki nyugodt lélekkel segíthet.
A többieknek marad a para. A legújabb rendelkezésből ugyanis – bizonyára a nagy sietség miatt – kimaradt a magyarázó, pontosító rész, így segítő legyen a talpán, aki tudja, hol húzódnak a pszichoterápia határai.
A hivatalos meghatározás szerint a pszichoterápia a lelki problémák kommunikáció útján történő gyógyítását jelenti. Ez amilyen egyszerűnek tűnik, a valóságban annyira bonyolult. Ezt jól példázza, hogy napjainkban több mint kétszáz pszichoterápiás módszert tartanak számon. Ráadásul egy másik definíció alapján pszichoterápiának kell tekinteni minden olyan technikát, ami személyiségváltozást idéz elő.
Mivel bebizonyosodott, hogy bizonyos helyzetekben akár egyetlen beszélgetés is elég ahhoz, hogy módosuljon az illető gondolkodása, ami viszont hosszú távon bizony személyiségváltozást eredményez, igencsak elgondolkodtató, hogy vajon kire és mire terjed ki a törvény.
Ha szigorúan, betű szerint értelmezzük a jogszabályban írtakat,
Lényegét tekintve szinte valamennyi, lelki problémák megoldására szakosodott segítő kuruzslással vádolható.
Függetlenül attól, hogy a tevékenységét egy-egy több éves képzésen, avagy néhány napos gyorstalpalón szerzett papírral végzi, a törvény szigora egyformán lesújt mindenkire.
Pánikolnak a pszichológusok
A törvénymódosítás legnagyobb vesztesei azok a pszichológusok, akik legalább ugyanannyi időt és pénzt áldoztak szakképesítésük megszerzésére, mint a klinikus kollégák, ám az ő szakirányuk más volt. Főleg a tanácsadó és a pedagógiai szakpszichológusok, illetve az egészségpszichológusok vannak bajban, akik közalkalmazottként, avagy magánpraxisukban naponta többször is olyan tevékenységet folytatnak, amely immár kimeríti a kuruzslás fogalmát. Legalábbis a most kiegészített jogszabály értelmében. Ők ugyanis „ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen” segítségre szorulókkal találkoznak és a saját szakmájuk eszközkészletének alkalmazásával „gyógyítanak”.
A pszichológusok körében egyre nagyobb a pánik. A közösségi oldalakon sokan osztják meg egymással az aggodalmaikat és gondolataikat.
Viszonylag egybehangzó az a vélemény, hogy az eredetileg az egészségügyi törvényben szereplő jogszabály büntető kiegészítése lényegét tekintve nem más, mint a segítő szakma kollektív büntetése amiatt, hogy „elgáncsolták” a pszichológus kamara megalapítását célzó kezdeményezéseket.
Nincsenek könnyű helyzetben a manapság oly népszerű coach-ok és a különböző, speciális módszerrel dolgozó terapeuták sem. Utóbbiak közé tartoznak például azok a jellemzően pszichológus diplomával nem rendelkező, ám más irányú, felsőfokú végzettséggel rendelkező családterapeuták, a gyászterapeuták, a művészetterapeuták, táncterapeuták és a pszichodráma vezetők. Noha többségük komoly és intenzív képzéseken szerezte a jogosítványát, most úgy tűnik, ha szabálykövető módon akarnak eljárni, mielőbb befejezik a tevékenységüket. A törvény szigora ugyanis lesújt mindazokra, akik jogosulatlanul használják a „terapeuta” kifejezést.
Házmester korszak 2.0
A törvény betartását egyetlen hatóság sem tudja ellenőrizni, ezért kizárólag „bemondásra” indulhatnak eljárások a gyanúba fogott szakemberrel szemben.
Többen is úgy gondolják, visszatér a „házmester korszak”, és elég lesz egy csalódott kliens vagy egy bosszúra szomjas kolléga feljelentése ahhoz, hogy tönkre tegyék az érintett praxisát vagy akár az egész életét.
A „pszichopiaci szolgáltatások” területén lehetetlen bizonyítani vagy cáfolni a műhibákat, éppen ezért a műhibákra szakosodott ügyvédek számára a régi-új „kuruzsló törvény” valóságos Kánaánt jelent. Egy-egy jól megfogalmazott beadvánnyal jelentős kártérítési perek indíthatók. Ne legyenek kétségeink, az állami egészségügyi intézményekkel szemben fehér zászlót lobogtató ügyvédek hamar felismerik ezt a piaci rést, a potenciális ügyfelek pedig pillanatok alatt megtalálják őket.
Aki nincs velünk, az kollaboráns
A törvénymódosítást kezdeményező, csupán néhány száz klinikust képviselő Magyar Orvosi Kamara (MOK) illetékese a felháborodott megkeresésekre reagálva tájékoztató levélben próbálta csitítani a szakmát. Úgy tűnik, az igyekezete olaj volt a tűzre. Konkrétan ugyanis „kollaboránsoknak” nevezte azokat, akik nem értenek egyet a jogszabállyal, avagy vitatják annak szándékát és hatását. A MOK tájékoztató levelében többször is hivatkoztak az álpszichológusok elleni, több évtizedes küzdelemre. Ez volt a hivatalosan kommunikált célja korábban annak az érdekcsoportnak is, amely a kamara megalapítását szorgalmazta.
Ahogy akkor, most is egyértelmű, hogy az intézkedés, a törvénymódosítás még közvetve sem érinti a sarlatánok, az önjelölt segítők piaci tevékenységét. Épp ellenkezőleg, az ő piaci pozíciójukat erősíti, hiszen a törvény betűi rájuk nem vonatkoznak, hiszen ők nem (!) pszichológusok, nem is terapeuták, így nem használják ezt a titulust, mint ahogy a pszichológia fogalomrendszerét sem.
A MOK tájékoztató levelében van valami, amivel a legtöbben egyet értenek. A törvénymódosítás valóban „védi a pszichológus foglalkozás presztízsét”. Pontosabban fogalmazva segít megtisztítani a piacot a konkurenciától. Azoktól a szakemberektől, akik olyan tudással bírnak, amellyel a címkézés helyett érdemi segítséget kínálhatnak a bajban lévőknek.
forrás: https://pszichobiznisz.blog.hu/...panikolnak_a_pszichologusok