Imposztor szindróma: Impostor syndrome (also known as impostor phenomenon, impostorism, fraud syndrome or the impostor experience) is a psychological pattern in which an individual doubts their accomplishments and has a persistent internalized fear of being exposed as a „fraud”. Despite external evidence of their competence, those experiencing this phenomenon remain convinced that they are frauds, and do not deserve all they have achieved. Individuals with impostorism incorrectly attribute their success to luck, or as a result of deceiving others into thinking they are more intelligent than they perceive themselves to be.
While early research focused on the prevalence among high-achieving women, impostor syndrome has been recognized to affect both men and women equally.
Impostor phenomenon is not a mental disorder, yet there is research describing various management styles for this internal experience.
Az imposztor-szindrómát a 1978-ban írták le először. Valószínűleg többen szenvednek ettől, mint ahányan tudnak róla. Bár nem minősül hivatalosan dia gnosztizált betegségségnek, a pszichológusok is gyakran találkoznak vele.
Valerie Young csoportosításában a következő imposztorok léteznek:
- A perfekcionista: Ők azok, akik irreálisan magas célokat állítanak önmaguk és mások elé is, amelyeket ha nem sikerül elérniük, önromboló gondolatörvényekbe kezdenek, amikkel szorongásba vagy lehangoltságban tudják önmagukat taszítani. Általában úgy érzik, ha valamit el kell végezni, egyedül ők képesek arra rendesen. Éppen emiatt az életük mikromenedzseléssel telik, mert a delegáció számukra elképzelhetetlen.
- A szuperember: Rájuk az állandó teljesítési vágy jellemző. Mit sem törődve a kimerültséggel (látszólag), állandóan 100%-on pörögnek. A túlóra számláló az esetükben szinte minden hónapban kiakad, és amolyan japánosan mennek szabadságra; csak akkor, ha elzavarja őket a főnök vagy az orvos.
- A született géniusz: Ezek az emberek igazán tehetségesek, azonban ez épp az átkuk is. Sosem kellett igazán küzdeniük az iskolában, a környezetük pedig legtöbbször a „család esze”-ként aposztrofálta őket. Ennek hatására, ha olyan feladattal találják szemben magukat, amelybe több időt és energiát kellene befektetniük, vagy esetleg néhány kudarccal is találkoznak az út során, önkorbácsolásba kezdenek. Megkérdőjelezik a saját intelligenciájukat, képességeiket. Ezzel természetesen még jobban lefagynak, és az előttük álló feladat még inkább elvégezhetetlenné válik. Általában azzal végződnek az ilyen helyzetek, hogy valaki más oldja meg helyettük a problémát, ami szorongást vált ki, vagy egyszerűen kilépnek a helyzetből.
- A görcsös individualista: Ők sosem kérnek segítséget. Bár beleszakadnak az előttük álló munka halomba, csak azért sem szólnak senkinek. Vicsorogva csörtetnek át a feladatok garmadán, ha pedig valaki felajánlja a segítséget, sértődve utasítják el. Szinte borítékolni lehet, hogy kiégés vagy lebetegedés lesz a vége.
- A szakértő: Úgy érzik, valójában csak becsapták az alkalmazóikat, és érdemtelenül kapták meg a jelenlegi munkájukat. Nagyon jellemző, hogy ritkán mernek csak állásajánlatra jelentkezni, mert úgy érzik, minden egyes pontnak meg kell felelniük, ami az elvárás listán szerepel. Igazi tréning és képzés függők. Úgy vélik, csak ha minden létező papírt és képesítést megszereztek, akkor lehet a tudásuk elégséges.
Van pár lépés, amivel az imposztór szindróma leküzdhető:
- Ismerd el: Amikor elkezdesz kételkedni magadban, felismered a benned lakó imposztort, akkor félig már győztél is. Írd le, hogy mire gondolsz. “Nem érdemlem meg ezt a projektet” “Ez a díj igazából nem az én érdemem, mázlim volt”. “Nem vagyok elég jó ahhoz, hogy én tartsam a prezentációt”. Az önkritika fontos, de bénító félelmet átélni minden feladat előtt nem jó. Ha rájössz, hogy ezek a gondolatok nem racionálisak, akkor jöhet a következő lépés.
- Változtasd meg: Amikor sikerült azonosítanod, hogy most éppen rettegni kezdesz, itt az ideje annak, hogy kihúzd a méregfogát a dolognak. “Semmit sem tudok!” – kiabálja a gondolat. Jöhet a trükk! “Nem tudok mindent…még! Még tanulok!” Ha nem helyezed magadra annak a súlyát, hogy mindent tudnod kell, kevésbé lesz ijesztő a helyzet (és hát őszintén, ki az, aki mindig mindent tud?).
- Fogadd el, hogy nem vagy tökéletes: Senki sem az. A perfekcionizmus és az imposztor szindróma amúgy is hajlamos kéz a kézben járni. Próbálj meg lezárni egy projektet, mielőtt úgy gondolod, hogy az teljesen, tökéletesen kész, valószínűleg annyival nem lenne jobb már amúgy sem.
- Jegyezd fel, ha elértél valamit: Senki sem tökéletes, de attól még egy csomó nagyszerű dolgot hozhat létre. Nyugodtan írj listát az erősségeidről, területekről, amikben jó vagy, aztán a gyengeségeidről, vagy azokról a dolgokról, amiken javítani szeretnél. Ha pedig sikerült valamiben javulni, azt se hagyd le a listáról, később sokkal könnyebb lesz elhessegetni velük a negatív gondolatokat.
- Ne felejtsd el, hogy nem vagy egyedül: Találj valakit, akinek beszélni tudsz az érzéseidről – lehet barát, coach, terapeuta. Nem kell egyedül megbirkóznod vele. A félelmeken túl lehet lépni, rengetegen küzdenek ezzel a problémával, nem is állítja senki, hogy könnyű, de azt sem, hogy lehetetlen.
forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Impostor_syndrome forrás: https://pszichologuskereso.hu/blog/imposztor-szindroma forrás: https://forbes.hu/legyel-jobb/tevedesnek...